| Emlékeztetőül – 3. rész: Baranya és Nógrád |
|
|
| Mózes Krisztián |
| 2010. július 26. hétfő, 14:00 |
|
Sorozatunkban annak kívánunk utánajárni, hogy az elmúlt évek vonalmegszüntetésének áldozatai milyen eséllyel várják a feltámadást: az érintett vonalak közül melyeken zajlik teherforgalom, s milyen helyet foglalnak/foglaltak el hazánk vasúthálózatában, mik a fejlesztési lehetőségeik. Melyik volt a legrövidebb életű szakasz? Melyik a leglassabb? Melyik volt az első, amelyet villamosítottsága ellenére szüntettek meg?
Ezúttal Baranya és Nógrád megyék még fel nem sorolt vonalait tekintjük át; vonalak 62-től 77-ig. 62: Sellye–Villány A kétezres években ez a vonal volt az első, amelyen a személyszállítást közútra terelték át: 2006. május 8-án a Barcs–, pontosabban Középrigóc–Sellye szakaszon annak szinte járhatatlan állapota miatt rendeltek el üzemszünetet – egyelőre autóbuszos pótlással (az autóbuszos pótlások sorsával majd egy későbbi epizódban foglalkozunk). Ezek után nem jelentett meglepetést, hogy a lassújelekkel tűzdelt, szintén kritikus állapotú alsó szakaszon is megszűnt a forgalom. Pedig az ország egyik leghátrányosabb helyzetűnek számító térségében, az Ormánságban a lakosok is tiltakoztak: a vasút a falvakhoz viszonylag közel közlekedett, elérte a fontosabb kistérségi központokat: Sellyét, Siklóst, Villányt – igaz, a megyeszékhelyre vezető közvetlen vonalat még az 1976-ban megszüntették, s így vasúton az csak nagy kerülővel, átszállással lett elérhető.
Ez a vonal is több érdekességet tartogat a vártnál: az ország legdélebbi vasútállomását (Kémes), a legdélebbi várost (Siklós), sőt, itt találhattuk meg az egyik legrövidebb ideig működő vonalszakaszát is. A vonal ugyanis eredetileg Barcsot a mai Horvátország területén fekvő Pélmonostorral (Beli Manastir) kötötte össze, s ott érte el a Pécsre vezető fővonalat. Ám 1920-ban az országhatár meghúzása után az Beremendnél metszette a vasutat, ezáltal egy zsákvonal jött létre, amelyet csak 1969. július 17-én kötöttek össze Villánnyal. Így a Nagyharsány–Villány szakasz mindösszesen harmincnyolc évet „élt”.
A vonalban bár van fejlesztési potenciál, s az elmaradott térség fejlődéséhez is hozzájárulhatna, rendszeres prédája a síntolvajoknak, már a bezárás előtt is siralmas állapotban volt, s a megyeszékhely elérésének nehézkessége sem teszi rózsásabbá a képet. Újraindításához tehát – jelen helyzetben valószínűtlenül – nagy költségeket kellene vállalni.
64: Pécs–Pécsvárad Bizonyos szempontból a sellyei vonal ikertestvére lehetne a pécsváradi: a vonal másik felén ugyanis 1997-től részlegesen, illetve 2004 óta teljesen busszal pótolták a pálya rossz állapota miatt „ideiglenesen” szünetelő vonatközlekedést, s végül a pécsváradi szárnyvonalra is lakat került – igaz, csak 2009-ben. Másfelől azonban helyzetük gyökeresen más. A Pécs–Pécsvárad szakasz állapota nem volt annyira rossz, mint ormánsági társáé, igaz, több megálló is a falvaktól távol helyezkedett el – de a vonat a látnivalókban gazdag kisváros, Pécsvárad lakosait közvetlenül elvitte a megyeszékhelyre, s emiatt nem is volt kihasználatlan a járat.
Érdemes azonban pár szót ejteni a vonal másik feléről is: ez ugyanis Pécsvárad és Bátaszék közt futott a Mecsek lankáin, kanyargós vonalvezetést téve indokolttá. Ami azonban még fontosabb, hogy így Pécsről keletre indulva jóval rövidebb idő alatt lehetett elérni az Alföldet, annak nagyvárosaival – így korábban erre közlekedett a szegedi gyors is.
A „felesleges információk” rovatba kívánkozna az az érdekesség, miszerint ez volt az egyetlen vonal, amelyen az egyik végállomás neve az érintett megállók és állomások nevének többségében szerepelt, sőt, a másik végállomáséban is (Pécs: ~-Külváros, ~-Gyárváros, ~újhegy, ~ felső, ~-Vasas és ~várad – továbbá Vasas-Hird, Hosszúhetény és Dombaytó).
A vonal újraindításának mindenképpen van realitása, különösen egy átgondolt, komplex Pécs körüli elővárosi közlekedési projekt részeként: a vonatok továbbközlekedhetnének Szentlőrincig, vagy akár Szigetvárig is. Ez annál is inkább indokolt, hiszen amint az az iménti felsorolásból is kitűnik, sok Pécsen belüli megállóhelye volt a járatoknak.
Pécsvárad takaros vasútállomása a 2007-ben egy novemberi estén
(a szerző felvétele)
76: Diósjenő–Romhány
Bár a nógrádi dombok közt zakatoló vonat maroknyi utasa minden bizonnyal gyönyörködhetett a tájban, a vonal bezárása nem volt nagy meglepetés. A táj szépségeinek tanulmányozására azért is juthatott idő, mivel ez a vonal „büszkélkedhetett” a legrosszabb átlagsebességgel, hiszen a 18 kilométeres távot a vonatnak 55 percébe telt legyűrni, a 20 kilométeres óránkénti átlagsebesség pedig akár egy erősebb kerékpártúráról is ismerős lehet – de semmiképp sem a XXI. század vasútjáról. A szóló Bz-ken ennek megfelelően alig akadt utas, hiszen – bár az állomások itt sem esnek messze a falvaktól – a vonat nem a térség központjaiba szállította az utasokat, s ha valaki mégis a vonal településeinek egyikére igyekezett, jobban tette, ha elindult kerékpárral. A bő 20 kilométernyire lévő Vác eléréséhez egy átszállás és egy további óra szükségeltetett, de nem volt ez másként Balassagyarmattal, a térségi központtal sem – a buszok ezzel szemben jobb menetidővel, közvetlenül szállították az utasokat.
A vonal újranyitásának tehát realitása nincs, s már a teherszállításról is csak múlt időben beszélhetünk, a személyszállítás esetében mindenképpen be kell látni: a közút sokkal jobb alternatívát kínál.
A vonal romhányi végpontja – látható, hogy a sínek állapota már 2006-ban sem volt éppenséggel kifogástalan
(Kiss Benedek fotója) 77: Vác–Aszód
Hazánk kevés transzverzális, Budapestet elkerülő vonalának egyike volt ez az elővárosinak álcázott összekötés, amelynek csupán a 15 kilométeres Vácrátót–Galgamácsa önálló szakaszán szűnt meg a forgalom. A vonal ráadásul hazánk történetének mindössze első, villamosítottsága ellenére megszüntetett vonala. Az eredeti szándék szerint szlovák-román tranzit kiszolgálására villamosított vonal nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, teherszállítás ma sincs, s a személyszállítás volumenére is jellemző a tavaly decemberig itt dolgozott szerelvény: egy Szili egy Bhv-val és egy vezérlőkocsival.
A vonal újranyitása tehát – bár többletköltséggel alig járna – nem valószínű, annak ellenére sem, hogy, bár helyi érdekeket alig szolgált, jó menetrenddel térségek közti forgalomban lehetne jelentősége.
Az említett rövid inga szerelvénye Vácrátóton Hörcher Dániel egyéni felvételén
Kapcsolódó oldalak:
|





