A kezdő mérnökök nettó 650 ezerért indulnának a pályán
A tavalyi évhez képest emelkedett a fiatal pályakezdők bérigénye.
A tavalyi évhez képest emelkedett a fiatal pályakezdők bérigénye.
Mondjuk, az még nem, de azért az Európai Bizottság indoklással megalapozott állásfoglalásában szólította fel Bulgáriát, Észtországot, Szlovéniát, Horvátországot, Szlovákiát és Írországot arra, hogy a TEN-T irányelvet ültessék át nemzeti jogrendjükbe, hogy (végre) megteremtsék a transzeurópai közlekedési közlekedési hálózat megvalósítását elősegítő intézkedések jogi hátterét.
A litván nemzeti vasút (LTG) a napokban kötött egyetértési megállapodást az Ukrán Vasúttal (UZ) a szolgáltatás elindításáról.
A szélestörzsű repülőgépekkel kiszolgált szezonális útvonalak egy része áprilisban indult, más részük pedig októberig meghosszabbodik.
Szakmai fórumon vették górcső alá a szakemberek Bécsben, a Neustift am Walde-i Wolff heurigerben a hamburgi kikötő közreműködésével lebonyolított osztrák konténerforgalmak alakulását. A házigazda a Hafen Hamburg Marketing bécsi képviselete volt.
Hszi Csin-ping kínai elnök budapesti látogatása során összesen tizennyolc fontos megegyezést írt alá Magyarország és Kína.
Május 11-én negyedik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Ikarus-találkozót a Káli-medencében.
A metró drága, a HÉV és a vasút az államé, a főváros leginkább a városi vasútban alkothat. De a főpolgármester-jelölttől a bringások, sőt még az autósok is kapnak később számonkérhető ígéreteket.